2012. szeptember 17.

Lord - 40. születésnap (2012.09.15. PECSA Music Garden)


Szóljon a rock, hiszen neked szól – de neked soha nem elég. Miért is lenne? Mintha a Lord együttesből tényleg soha nem lenne elég, megalakulásának negyvenedik évfordulóját ünnepelték idén, s a közönség újfent azt sugallta, továbbra is igénylik. Legalább három generáció képviseltette magát a zenekar jubileumi koncertjén, énekelte a dalokat, s töltötte vidáman a két és fél órás műsort. Fáradhatatlan és elnyűhetetlen a csapat, tele energiával, akár 10, 15 vagy 20 éve láttam őket vagy most, mit sem öregedtek – s rettentően szeretik a közönségük. Igazi ünnepi hangulat alakult a PECSA Music Gardenben megtartott koncerten, mely sokak emlékezetében megmarad (s ha véletlen fakulna is, a kiadó gondoskodik róla, hogy a rögzített képi- és hanganyag segítségével felidézhető legyen újra és újra).



Kicsit fura, egyben örömteli érzés egy olyan zenekar ünnepelni, mely már rég létezett, mikor még meg sem születtem. Három, bár már mondhatjuk, négy generáció nevelkedett és nevelkedik dalaikon, s bizony a koncerten is észlelhető volt: a legkisebbtől a legnagyobbig voltak jelen, apa-fia, anya-lánya, s még cifrázhatnám. Röviden szólva, nevezhetjük ezt úgy is, mint a Lord rajongók népes tábora, egyfajta „család” . Hihetetlen, mennyi energia rejlik még ma is a zenekarban,  tagadhatatlanul nem mai suhancok, mégis elképesztő, amire képesek még most is fellépéseik során. Nyoma nincs az idő vasfogának. És amilyen odaadással játszanak? Nekünk. Értünk vannak, nem azért jelennek meg újra és újra a színpadon, hogy önmagukat szórakoztassák. Persze ők maguk is élvezik, szeretnek együtt lenni és zenélni, de mit érne mindez hallgatóság nélkül? Hozzánk szólnak dalaik, mondanivalójuk, s rettentő hálásak azért, ahogy mi figyelünk és kifejezzük tetszésünk. A Lordnak helye volt és van a magyar rockzenében, s ahogy 2000-ben, mikor újra összeállt e csapat, ugyanazon a helyen, ugyanazon színpadon megjegyezte Pohl Mihály: „Eljött az igazság pillanata”. Ahogy körbetekintettek ezen az estén, mi mást lehetett volna mondani? Ez is az volt, annak idején talán maguk sem gondolták, hogy eddig eljutnak, ahogy azt sem, hogy valójában még mindig nem ért véget a történet. A hangulaton, a közönség reakciójából egyet lehetett levonni: van bennük még sok-sok év. 



Nem is tudom, hiányzott-e bármi a kihagyhatatlan a listáról, mellyel készültek: két és fél órányi műsorban szemezgetve a Lord összes lemezéről (ha jól számolom, 25 dalról van szó). Helye volt régi és újabb kedvenceknek, kivétel nélkül örömteli fogadtatásban részesült mind. Akár „Az utca kövén”, a „Képzeld el”, a „Ragadozók”, a „Kifutok a világból”, a „Fázom a szélben”, a „Szóljon a rock!”, a „Napvilág”, a „Pórbáld meg újra”, vagy éppen az „Egyedül” és még sorolhatnám. Szó szerint, kivétel nélkül. Sőt, amennyire ide köthető, úgy fel is csendült Gidófalvy Attila szerzeménye, az „Ördög és angyal„ is.  Természetesen kitörő öröm fogadta a „Virágdalt”- mint minden alkalommal, most is a közönség hangos éneke kísérte, elképesztő és (öröm)könnyfakasztó módon. Akinek volt már része benne, tudja jól, miről van szó. (Akinek nem, az vélhetően még sosem járt Lord koncerten) Bár az egykori kisfiú már felnőtt, a dal örök. Egyként örültünk s énekeltük: „Engem ne várjatok”.  S ahogy felcsendül a „Vándor”, ha nem is leül, de mindenki térdre ereszkedik a ’küzdőtéren’. Bár az öngyújtók serege hiányzott, a látvány és a hangulat így is eszméletlen. EGY a közönség, s nem csak e pillanatban.  (Apropó, nemzeti érzelmek kapcsán röviden: ha mindez így menne tovább utána is, a hétköznapokban, talán többen értenék, tudnák, mit jelent egyenként magyarnak, magyarként egynek lenni.)



A legszebb születésnapi köszöntés sem az volt, ahogy a csapat átvette az elismerést jelző ajándékokat és a tortát a színpadon, hanem amit lentről kaptak. Ahogy megannyi kéz emelkedett, magasba tartva mindegyik a lapot, melyen vastagon kiemelve a felirat: ’40 éve színpadon’. Ahogy a „Virágdal” után egybehangzóan énekelték a „Boldog születésnapot”. Ott lenni és átélni is feledhetetlen, felemelő érzés részese lenni- képzelem, milyen lehetett a Lord tagjainak. Kevés olyan zenekart láttam, mely ugyanezt és ilyen őszintén kapta volna meg, mint ezúttal a Lord. Mindezt ennyire megérdemelten. Büszkén mondhatják, nincsenek Egyedül. Végigtekintve a hazai palettán, sok év alatt látottakon: nagyobbal lehet, de minőségében ilyen táborral nem bír senki más! E fantasztikus közönség is részese annak, hogy ennyit megélt a Lord, cserébe a lehető legjobbat és legtöbbet nyújtják a színpadról- bevallásuk szerint talán sosem tudnák teljes mértékben meghálálni e fogadtatást, e rajongást, mely övezi őket. Nos, ez ügyben panasszal még nem találkoztam, minden bizonnyal nagyon is kitettek és tesznek magukért, értünk. Negyven év telt el, s ki tudja mennyi lesz még? Egy dolog biztos: ha a csapaton és e Lord-táboron múlik, nem csak sok, hanem sok szép!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése