Szóljon a rock, hiszen neked szól – de neked soha nem elég.
Miért is lenne? Mintha a Lord együttesből tényleg soha nem lenne elég, megalakulásának
negyvenedik évfordulóját ünnepelték idén, s a közönség újfent azt sugallta,
továbbra is igénylik. Legalább három generáció képviseltette magát a zenekar
jubileumi koncertjén, énekelte a dalokat, s töltötte vidáman a két és fél órás
műsort. Fáradhatatlan és elnyűhetetlen a csapat, tele energiával, akár 10, 15
vagy 20 éve láttam őket vagy most, mit sem öregedtek – s rettentően szeretik a
közönségük. Igazi ünnepi hangulat alakult a PECSA Music Gardenben megtartott
koncerten, mely sokak emlékezetében megmarad (s ha véletlen fakulna is, a kiadó
gondoskodik róla, hogy a rögzített képi- és hanganyag segítségével felidézhető
legyen újra és újra).
Kicsit fura, egyben örömteli érzés egy olyan zenekar
ünnepelni, mely már rég létezett, mikor még meg sem születtem. Három, bár már
mondhatjuk, négy generáció nevelkedett és nevelkedik dalaikon, s bizony a
koncerten is észlelhető volt: a legkisebbtől a legnagyobbig voltak jelen,
apa-fia, anya-lánya, s még cifrázhatnám. Röviden szólva, nevezhetjük ezt úgy
is, mint a Lord rajongók népes tábora, egyfajta „család” . Hihetetlen, mennyi
energia rejlik még ma is a zenekarban, tagadhatatlanul
nem mai suhancok, mégis elképesztő, amire képesek még most is fellépéseik
során. Nyoma nincs az idő vasfogának. És amilyen odaadással játszanak? Nekünk.
Értünk vannak, nem azért jelennek meg újra és újra a színpadon, hogy önmagukat
szórakoztassák. Persze ők maguk is élvezik, szeretnek együtt lenni és zenélni,
de mit érne mindez hallgatóság nélkül? Hozzánk szólnak dalaik, mondanivalójuk, s
rettentő hálásak azért, ahogy mi figyelünk és kifejezzük tetszésünk. A Lordnak
helye volt és van a magyar rockzenében, s ahogy 2000-ben, mikor újra összeállt
e csapat, ugyanazon a helyen, ugyanazon színpadon megjegyezte Pohl Mihály: „Eljött
az igazság pillanata”. Ahogy körbetekintettek ezen az estén, mi mást lehetett
volna mondani? Ez is az volt, annak idején talán maguk sem gondolták, hogy
eddig eljutnak, ahogy azt sem, hogy valójában még mindig nem ért véget a
történet. A hangulaton, a közönség reakciójából egyet lehetett levonni: van
bennük még sok-sok év.
Nem is tudom, hiányzott-e bármi a kihagyhatatlan a listáról,
mellyel készültek: két és fél órányi műsorban szemezgetve a Lord összes
lemezéről (ha jól számolom, 25 dalról van szó). Helye volt régi és újabb
kedvenceknek, kivétel nélkül örömteli fogadtatásban részesült mind. Akár „Az
utca kövén”, a „Képzeld el”, a „Ragadozók”, a „Kifutok a világból”, a „Fázom a
szélben”, a „Szóljon a rock!”, a „Napvilág”, a „Pórbáld meg újra”, vagy éppen
az „Egyedül” és még sorolhatnám. Szó szerint, kivétel nélkül. Sőt, amennyire
ide köthető, úgy fel is csendült Gidófalvy Attila szerzeménye, az „Ördög és
angyal„ is. Természetesen kitörő öröm
fogadta a „Virágdalt”- mint minden alkalommal, most is a közönség hangos éneke
kísérte, elképesztő és (öröm)könnyfakasztó módon. Akinek volt már része benne,
tudja jól, miről van szó. (Akinek nem, az vélhetően még sosem járt Lord
koncerten) Bár az egykori kisfiú már felnőtt, a dal örök. Egyként örültünk s
énekeltük: „Engem ne várjatok”. S ahogy
felcsendül a „Vándor”, ha nem is leül, de mindenki térdre ereszkedik a
’küzdőtéren’. Bár az öngyújtók serege hiányzott, a látvány és a hangulat így is
eszméletlen. EGY a közönség, s nem csak e pillanatban. (Apropó, nemzeti érzelmek kapcsán röviden: ha
mindez így menne tovább utána is, a hétköznapokban, talán többen értenék,
tudnák, mit jelent egyenként magyarnak, magyarként egynek lenni.)
A legszebb születésnapi köszöntés sem az volt, ahogy a
csapat átvette az elismerést jelző ajándékokat és a tortát a színpadon, hanem
amit lentről kaptak. Ahogy megannyi kéz emelkedett, magasba tartva mindegyik a
lapot, melyen vastagon kiemelve a felirat: ’40 éve színpadon’. Ahogy a
„Virágdal” után egybehangzóan énekelték a „Boldog születésnapot”. Ott lenni és
átélni is feledhetetlen, felemelő érzés részese lenni- képzelem, milyen
lehetett a Lord tagjainak. Kevés olyan zenekart láttam, mely ugyanezt és ilyen
őszintén kapta volna meg, mint ezúttal a Lord. Mindezt ennyire megérdemelten. Büszkén
mondhatják, nincsenek Egyedül. Végigtekintve a hazai palettán, sok év alatt
látottakon: nagyobbal lehet, de minőségében ilyen táborral nem bír senki más! E
fantasztikus közönség is részese annak, hogy ennyit megélt a Lord, cserébe a
lehető legjobbat és legtöbbet nyújtják a színpadról- bevallásuk szerint talán
sosem tudnák teljes mértékben meghálálni e fogadtatást, e rajongást, mely övezi
őket. Nos, ez ügyben panasszal még nem találkoztam, minden bizonnyal nagyon is
kitettek és tesznek magukért, értünk. Negyven év telt el, s ki tudja mennyi
lesz még? Egy dolog biztos: ha a csapaton és e Lord-táboron múlik, nem csak
sok, hanem sok szép!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése